Bella Thorne forgatott egy igen szaftos felnőttfilmet

Elég messzire vitte a karrierje a Disney-től az egeres cég egykori sztárját. Az egykori Disney-sztár, Bella Thorne egészen váratlan dolgot jelentett be. Mint a New York Post beszámol róla, rendezett egy felnőttfilmet, amit hamarosan bemutatnak egy német filmfesztiválon, aztán pedig felkerül a legnagyobb videómegosztóra is, és prémium előfizetéssel megtekinthető lesz. A főszerepet két ismert sztár alakítja, Abella Danger és Small Hands, a címe Her & Him

Natasa gondoskodott róla, hogy soha ne legyen vége ennek a nyárnak

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sört, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. A tengerpart az a hely, ahol júniustól szeptemberig szívesen töltjük a szabadidőnket. Az már csak hab a tortán ha közben egy ilyen menyecske kényezteti a szemünket mint Natasa Zsukova.

Akkorák mint egy dinnye, ez mindent elárul Demi Rose legújabb képéről

Demi Rose végigutazta a nyarat és szebbnél szebb helyeken élvezhette a napsütést. Nemrég Görögországban is járt, azonban most Balin tartózkodik. Itt virágokkal teleszórt kád vízben mártózott meg, és erről persze fotó is készült a rajongók legnagyobb örömére. A szépséget a vízből kiemelkedve, vizes hajjal fotózták. Hogy mindent azért ne mutasson meg, kezeivel eltakarta magát. A képet már több mint félmillióan lájkolták.

17 sírva röhögős fotó a tákolás nagymestereitől

Ugye ismerős a helyzet amikor bedöglik a verdánk, hogy megkérjük a szomszéd szakit nézze meg mi lehet a baj. Mert ha a jó régi zsigulit meg tudja szerelni, akkor neki újat már nem lehet mutatni ebben a szakmában. Alkatrész nem kell mert a pincében mindig akad elfekvőben egy két kincs ami modelltől évjárattól függetlenül bármikor felhasználható egy kis átalakítással és hát minek költenénk ha az ingyen van. Aztán rádöbbenünk, hogy a házi barkáccsal nagyobb gondot okoztunk mint ami eredetileg volt. Ti találkoztatok már hasonló megoldásokkal?

Sportos lányok fogják most megizzasztani a homlokunkat

Embertelen mikor a mázsás súlyok alatt, na jó mondjuk 50 kg alatt szenvedünk a fekve nyomással, és amikor már úgy erőlködünk, hogy a szemünk és az aranyerünk majd ki ugrik akkor ezt tetőzve még tuti arra jön egy finom hátsó is. A feszes naci tökéletes rálátást biztosít a két fokhagymagerezdre. Apró izzadságcseppek jelennek meg a hasán miközben róluk már úgy szakad a víz mint egy árvízkárosulton. Hamarosan elérjük az agyvérzés közeli állapotot de nem a kardió edzés miatt sokkal inkább a látványtól.

Eddig 54 milliót költött a testére és nem tud leállni

A 28 éves virginiai Kristen Snider már több mint 150 ezer fontot költött magára, ez cirka 54 millió forint, ami valljuk be nem kevés. Gyakorlatilag nincs rajta már semmi ami eredeti lenne. Azonban a fiatal lány még most sem gondolja úgy, hogy kész lenne, bár szereti a testét, és büszke arra, amit eddig elértek a sebészek rajta, legalább további 25 ezer fontot (9 millió forintot) akar elkölteni a testére.

Arnold Schwarzenegger 1967-ben így népszerűsítette első konditermét

Kocsiba ültek és Rolf Putzigerhez hajtottak, aki a következő években emberünk mentora volt, és akinek segítségével a fiatal testépítő még abban az évben másodikként, majd ’67-ben végre első helyezettként végzett a Mr. Universe nevű megmérettetésen, amit akkoriban a testépítés egyik legrangosabb rendezvényeként tartottak számon. Bár viszonyuk nem volt felhőtlen, Schwarzenegger Münchenbe visszatérve teljes mellbedobással hirdette Putzinger UNIVERSUM nevű konditermét, aminek végül meg is lett az eredménye, a tagok létszámát ugyanis egy év alatt sikerült megduplázni.

Sybil a kanapén mutatott olyat, hogy csillagokat láttunk tőle

Szülinap, névnap, karácsony. Ilyenkor remélhetőleg mindenkinek csurran cseppen egy kis ajándék. Szeretjük a meglepetéseket, és az esetek többségében őszintén tudunk örülni még a legkisebb dolgoknak is. Talán a szülinap az, amikor tényleg minden csak rólunk szól és mindenki minket ünnepel. A torta mellett szinte kevés olyan dolog van, amit ne tudnánk gyermeki kíváncsisággal fogadni, de van egy dolog, aminek minden férfi tud örülni. Igen pontosan annak, annak a kis bőrdarabnak. Ha kérhetnénk akkor minimum minden alkalomra egy ilyen köszöntést szeretnénk.

Az énekesnő berágott a kiadójára, válaszul ledobta a textilt

Bebe Rexha neve elsőre lehet sok mindenkinek ismeretlen lehet. Azonban, ha rákeresünk a nevére a legnagyobb videómegosztó portálon, akkor egyből be fognak ugrani olyan számok, amiket szétjátszottak a rádiók. Gondolunk itt az I’m a mess, az I got you vagy a David Guetta közreműködésével elkészült Say my name című dalára. Az amerikai énekesnő hamarosan betölti a 30. életévét és ennek apropóján kifakadt. Nem tetszett neki ugyanis, hogy a lemezcég férfi vezetője azt merészelte neki mondani, hogy az Ő korában már nem illene ennyire kihívóan öltözködni. Na az énekesnő erre válaszul posztolt egy képet. Íme:

Tóth Andi fürdőruhás képétől nagyon melegünk lett

Nyár van, napsütés. Az énekesnő napozásának pedig jól látható nyomai maradtak, amit az egykori tévés Rózsa György sem hagyhatott szó nélkül. Gyuri bácsi elég aktív az instagramon, ha kommentelgetésről van szó. Tóth Andi legújabb képe pedig annyira jól sikerült, hogy még mi is megkönnyeztük. Érthető tehát ha nem hagyhatta szó nélkül. A képet #barnulócsíkocska felirattal látta el az énekesnő, és meg kell hagyni, hogy van ebbe valami vérpezsdítő. Rózsa György pedig csak ennyit fűzött hozzá: “Andika, a másik mintha csöppecskébb lett volna?” Valóban az volt és megnéznénk azt a szettet is rajta.